Téma ismertetése
-
-
Általános hírek és közlemények
Szerzői jogok
A tananyagok szerzőijog-védettek. Szigorúan tilos a tananyagok és azok részeinek reprodukálása (pl. képernyőképpel), szándékos vagy akaratlan továbbadása, egészben vagy részekben előadásokon való használata. Emiatt a belépési adatokat is úgy kell tárolni, hogy ahhoz illetéktelen személy ne férjen hozzá.A TUDÁSTRANSZFERRŐL
Mindannyian azért kezdünk bele óvodakert / iskolakert létrehozásába, mert azt gondoljuk, jó a gyerekeknek. Szabad levegőn vannak, kicsit lazítanak a feladatok tengerében, kézzel fogható tapasztalatokat szereznek, egészséges nyersanyagokat kóstolnak, pozitívan alakul a természeti környezethez való viszonyuk, stb. stb. és egy csomó pozitív dolgot tudunk felsorolni.
2018-ban egy országos felmérés keretében megkérdeztük a kertvezetőket, mi volt a legfőbb céljuk az iskolakert létrehozásával. A felmérés eredményéből láthatjuk, hogy a legtöbben a környezeti nevelés terepének gondolták az iskolakertet. Sokan tartották fontosnak a kertészeti ismeretek elsajátítását is, kevesebben a tanultak gyakorlatban történő szemléltetésének lehetőségét látták benne az egészségneveléssel és a pihenéssel karöltve. A terápiás, fejlesztő lehetőségek alig-alig jelentek meg.
7 év telt el azóta, és mi azt látjuk, hogy megnőtt az igény a gyógypedagógia, a fejlesztő pedagógia, mi több, általában a pedagógia kertben való eszköztárának felkutatására. Természetesen ez azt is jelenti, hogy megnőtt az igény a gyakorlatias, tapasztalati úton való tanításra és tanulásra is, de azt is jelenti, hogy megnőtt az igény arra, hogy a valamiben más, valamiben gyengébb, valamiért szorongó gyermekeinket segíteni tudjuk nehézségeikben. És mivel táboruk egyre csak nő, felmerül az egészséges vagy egészségesnek gondolt gyermekek esetében is, hogy jó volna számukra is biztosítani olyan közegeket, amik kiegyensúlyozzák az egyoldalú, kognitív terhelést.
Ebben a tudástranszferben az óvoda- és iskolakertek ilyesfajta segítő és fejlesztő lehetőségeire koncentrálunk. Az óvodák, iskolák fiataljainak nem elsősorban diák-szerepére fókuszálunk, hanem gyermek mivoltukra, akiket szeretnénk testi-lelki egészségben nevelni.
KIKNEK SZÓL
Pedagógusoknak, vagyis óvodapedagógusoknak, tanítóknak, általános és középiskolai szaktanároknak, fejlesztő pedagógusoknak, gyógypedagógusoknak, illetve pedagógiai asszisztenseknek, iskolapszichológusoknak, egyéb pedagógus munkakörben foglalkoztatottaknak ajánljuk elsősorban.
TARTALOM
Online rész: szeptember 19. és október 4. közötti idősávban szabadon megnézhető és teljesíthető
Jelenléti műhely:
Időpont: 2025. október 5-6.
Helyszín: Somogyvári Módszertani Központ, Somogyvár
A KÉPZÉS TECHNIKAI RÉSZLETEI
A tudástranszfer 30 órás műhely, melyről tanúsítványt nem áll módunkban kiállítani.
Pilot program, a tapasztalatok alapján szeretnénk továbbfejleszteni és terveink szerint 2026-ban már a képzési kínálat részeként, szolgáltatásként kínálni.
• szakmai tartalom: pilot program keretében jelenleg ingyenes, a Magnet Bank KAP 2024 támogatásának köszönhetően
• szállás: 2-3 fős kollégiumi szobákban (zuhanyzóval ellátott)
• étkezés: önköltséges (becsült összeg várhatóan 10000 Ft alatt - 4 étkezés)
A tudástranszfer személyes jelenléti műhelyén való részvételről szóló IGAZOLÁST állítunk ki. A részvétel semmilyen kötelezettséggel nem jár.
Mindenkinek eredményes és elmélyült tanulást kívánunk!
Iskolakertekért Alapítvány
-
-
-
Tevékenység teljesítése
Prof. dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, AVKF
-
Tevékenység teljesítése
Prof. dr. Dúll Andrea környezetpszichológus, ELTE PPK Ember-Környezet Tranzakció Intézet
-
Tevékenység teljesítése
dr. Halbritter András Albert biológus, Iskolakertekért Alapítvány, NKE
-
Tevékenység teljesítése
dr. Halbritter András Albert biológus, Iskolakertekért Alaptvány, NKE
-
Tevékenység teljesítése
Pauliczky Nóra pedagógus, környezetgazdálkodási agrármérnök, Iskolakertekért Alapítvány
-
Tevékenység teljesítése
Terdi Panka pszichológus, fejlesztő pedagógus, Bárczi Attila kertművelés tanár, Pilisszentlászlói Kékvölgy Waldorf Iskola
(az Iskolakertekért Alapítvány filmrészlete)
-
Tevékenység teljesítése
Pauliczky Nóra pedagógus, környezetgazdálkodási agrármérnök, Iskolakertekért Alapítvány
-
Tevékenység teljesítése
Tóth Éva pedagógus, kertvezető, Boldogi Berecz Antal Általános Iskola (az Iskolakertekért Alapítvány filmrészlete)
-
Tevékenység teljesítése
Pauliczky Nóra pedagógus, környezetgazdálkodási agrármérnök, Iskolakertekért Alapítvány
-
Tevékenység teljesítése
Grófné Forgács Marianna fejlesztő pedagógus, Szlovák Ált. Isk, Óvoda és Koll., Szarvas (az Iskolakertekért Alapítvány filmrészlete)
-
Tevékenység teljesítése
Tóthné Klippán Hedvig és Vígh Tamás gyógypedagógusok, Jászberényi Szent István Körúti EGYMI (az Iskolakertekért Alapítvány filmrészlete)
-
Horváth Erika óvódapedagógus, pszichológus, Orosztonyi Napköziotthonos Óvoda
-
Tevékenység teljesítése
Prof. dr. Dúll Andrea környezetpszichológus, ELTE PPK Ember-Környezet Tranzakció Intézet
-
Tevékenység teljesítése
Tóthné Dr. Kälbli Katalin humánkineziológus, gyógypedagógus, gyógytestnevelő, Magyar Diáksport Szövetség
-
Tevékenység teljesítése
Kemendi Ágnes, festőnövények szakírója, Gödi Búzaszem Általános Iskola (az Iskolakertekért Alapítvány filmrészlete)
-
Tevékenység teljesítése
Dr. Molnár Marcell agrármérnök, ember-állat kapcsolatok kutató, MATE Kaposvári Campus
-
Tevékenység teljesítése
Kelemen Annamária óvódapedagógus és Nagyné Zsilovitcs Tímea intézményvezető, MATE Gyakorló Óvoda, Kaposvár
-
Tevékenység teljesítése
Radics Helga pedagógus, Meiszterné Kapisinszky Dóra, méhész, Iskolaméhész-kezdeményezés
-